Rövid interjúmat Lévay Mátéval készítettem, aki a Hallgatói Csapat (HCS) immáron két éves fennállása óta tagja, az alapoktól kezdve velünk van.
Máté, azok kedvéért, akik még nem ismernek, kérlek, mondj néhány szót magadról!
Szentendrén születtem és ott is élek, idén töltöm be a 23. életévemet, és a Zsigmond Király Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakának végzős hallgatója vagyok. 17 éves korom óta a legnagyobb szenvedélyem a fotózás. Viszonylag korán el is határoztam, hogy ezzel szeretnék foglalkozni, és autodidakta módon hozzáláttam a gépem kiismeréséhez, a szakma elsajátításához, mindezt tapasztalatszerzésekkel és szaklapok olvasásával. Mára ez a hobbi a hivatásom is egyben, körülbelül 3 éve dolgozom hivatalosan is fotográfusként. Szabadidőmben se teszek mást, mint fotózom…, amikor túrázom,, családi rendezvényekre megyek. Amikor pedig egy számomra érdekes történetet megálmodok, akkor azt igyekszem megfilmesíteni is.
Akkor te is úgy tartod, hogy manapság bizony több lábon kell állni.
Abszolút, hiszen a világ rohamosan változik, egyszerre több mindenhez kell érteni ahhoz, hogy valamelyest „többet tudjunk másoknál”, és munkát szerezhessünk magunknak. Ami ma még siker, holnap már a múlté, szinte elavul, ezért muszáj küzdeni és folyamatosan a következő lépésen agyalni. Mikor a fotózással kezdtem foglalkozni, nem gondoltam volna, hogy több stílusban kell majd helytállni. Elegendőnek tartottam, ha sajtófotózom, majd hamar kiderült, hogy ez nem elég, mert a következő felkérés már a modellfotózás volt, aztán a koncertek fotózása és így tovább… mindegyik más és más, hiába szól minden stílus „1-1 kattintásról”, annyi apróság van, ami mégis különbözik, ami csak tapasztalattal sajátítható el.
Egy fotózás során egy pillanat megörökítése csak az első lépés, ezt követi a kép utómunkálata, ami legalább olyan fontos, ha a tökéletességre törekszünk. Ez viszont egy-két újabb számítógépes program elsajátítását igényli (ami már-már egy újabb szakma, mégpedig a retusőri). Sok energia és tanulás, de sikerrel és elégedettséggel kifizetődő.
De nagyon fontosnak tartom, hogy akinek lehetősége van rá, az tanuljon tovább, mert itt van esély arra, hogy olyan irányban indulhassunk el, amiben később el szeretnénk helyezkedni, és foglalkozásunknak szeretnénk tudni. A ZsKF-re azért is jelentkeztem, mert az engem érintő médiatudomány szakról rengeteget olvashattam, és meggyőzött, hogy ebben az irányban a legmagasabb szinten itt szerezhetek tudást. Annyira megszerettem a főiskolát, annak életét és oktatóit, hogy alig várom a következő szemesztert, azt, hogy mesterszakon folytathassam tanulmányaimat.
Március végén pedig nekem is lehetőségem lesz megtapasztalni az oktató szerepét, bár tény, hogy a főiskola falain kívül. Remélem, az „én diákjaim” is olyan elégedettek lehetnek majd, mint amilyen én voltam és vagyok a ZsKF-en. :-)
A képek mellett foglalkozol minifilmek készítésével is?
Alkalom adtán picit a filmkészítésbe is belekóstolok, már csak azért is, mert a filmezés-fotózás nagyon közel állnak egymáshoz. Talán innen a filmkészítésből indul ki minden, ami a jelenlegi tevékenységemhez köthető, hisz gyerekként mindenáron operatőr szerettem volna lenni. Így amatőr filmeket is készítettem, több stílusban, a lassú művészitől a pörgősebb akcióig. Aztán történt valami, kezembe került egy tükörreflexes fényképezőgép, és nagyot fordult a világ körülöttem.
Az utóbbi időben különféle újságokban vagy a Facebook-on böngészgetve több ismert személy fotóján is a te „szignódat, logódat” láttam. Hogyan találtok egymásra?
Amikor valaki megkérdezi, hogy mi a foglalkozásom, és én azt válaszolom, hogy fotográfus vagyok, látom az érdeklődő szemében, hogy „hajaj, szegény… kevés esélye lehet, hisz nekem is van vagy legalább öt ismerősöm, aki fotós”. Én ezt kezdettől fogva pontosan tudtam, amikor belevágtam a fotózásba, hogy nagyon nehéz lesz elindulni hisz rengetegen vagyunk fotósok, majd pénzt keresni ezzel és fejlődni, nem utolsósorban lehetőségeket szerezni, mert anélkül nem megy. Épp ezért már a kezdet kezdetén elindítottam egy blogot, ami nem egyszerűen fotós blog teli képekkel, hanem történetekkel írtam le, érzéseimmel és kalandjaimmal együtt, hogy mit hogyan éltem meg, miben éreztem a fejlődésemet. Ehhez hasonló blogra igen kevés példa van még most is. Majd elkezdtem referenciákat gyűjteni, amihez a ZsKF is nagyban hozzájárult. Ezt követően pedig reklámfogások és marketing eszközök segítségével kerültem közelebb az ismert közszereplőkhöz, és adtak lehetőséget a közös munkára. Így dolgozhatok most Nagy Feró és a Beatrice hivatalos fotósaként, továbbá az Irigy Hónaljmirigynek, Dj Sterbinszkynek, Ádok Zolinak, Katus Attilának. Motivált a cél, hogy nekik dolgozhassam, hisz ha nekik készítek 1-1 képet, akkor az nem csak az ismerőseimhez, hanem akár több 10.000 nézőhöz is eljuthat. Így lett a Facebookos fotográfusi oldalamon is több mint 12.000 követő, ma már a ez a legnagyobb reklámfelületem a weboldalam mellett.
Hamarosan elindul egy új fotós szolgáltatásom is, amire egyelőre Magyarországon még nincsen példa. Röviden arról szól, hogy a megrendelőnek rengeteg lehetősége lesz helyszínek tömkelegéből kiválasztani a portfólió készítésének helyét, a hotelszobától a lovardán keresztül a fitneszteremig. Így merőben eltérünk a sablonosabb műtermi fotóktól és az ugyancsak megszokott szabadtéri képektől.
E képek többnyire „blueboxban” készülnek?
Lassan egy éve saját műtermem/stúdióm van Szentendrén, ahol rengeteg féle háttérrel dolgozom. Többnyire én készítem el a hátteret saját kezűleg, ami lehet egy újságpapírrengeteg, vagy ezüst fólia, de természetesen van fehér hátterem is. A blueboxokat és greenboxokat legfőképpen filmkészítés során használják. Én fehér háttérből is könnyedén ”ki tudok vágni” bárkit, ha az a kérés, azonban nem szeretem jelentősen manipulálni a képeket, a háttereket utólagosan változtatni. Imádom a természetességet, azt a környezetet a modellhez komponálni a kattintás során, ahol a fotó készül. Rengeteg helyszínen volt lehetőségem dolgozni, egyszerűen megunhatatlan, ha tehetem, kint dolgozom a szabadban (erdőben, mezőn, romos laktanyákon).
Néha olyan kérés érkezik hozzám, hogy tárgyakat kell fotózni, de nem egyszerűen fehér háttér előtt, hanem dinamikusabb formájukban (ezzel kapcsolatosan volt lehetőségem cikket írni a Pályába). Hihetetlen, de olykor a tárgyfotózás is olyan izgalmas tud lenni, mint ha modellel dolgoznék, bár sokszor nagyon zavar, hogy nem válaszol, ha kérdezem. :-)
Máté, aki a fotózást a szó legszorosabb értelmében nem pusztán munkának, hivatásnak, hanem hitvallásnak és szerelemnek is tekinti, jó példája annak, hogy az embernek bizony szabad és kell álmodni, tervezni, hiszen idővel tetteink gyümölcse beérik; gasztronómiai bemutatóval színesített kiállításon vagy aranylemezes zenészek cd borítóin láthatjuk viszont alkotásainkat…
Gratulálok!
